Az adófizetők 22 milliárdjába fog kerülni az MTV székháza

Az adófizetők nettó 22 milliárd forintjába fog kerülni a Magyar Televízió Kunigunda utcai székház-beruházása - jelentette be Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója csütörtökön.

Az óbudai székházban tartott sajtótájékoztatón Balogh László arról beszélt, hogy ez az összeg negyede-harmada, mint amennyiért - az eredeti szerződés szerint - negyven évig bérelhették volna az objektumot. Mint hozzátette: ez idő alatt bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni, ám még akkor sem került volna az állam tulajdonába az ingatlan. Szabó László azt közölte, nyilvánosságra kívánják hozni a korábbi, és a jelenlegi székház-szerződések dokumentumait, ám ehhez előbb nemzetbiztonsági vizsgálat szükséges. Elmondta, az MTVA-nak másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant. Jelezte: a vásárláshoz banki hitelt kívánnak felvenni, ezért erre rövidesen közbeszerzési pályázatot írnak ki.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Westfalia

Lőportár utca 1.

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Lelle Resort

Honvéd utca

Fillér 53

Fillér utca 53

KÖVESS MINKET









Lakás kereső