Az állam átveszi 180 milliárdos tartozásukkal együtt a megyei önkormányzati intézményeket

2012. január 1-től a megyei önkormányzati intézményekkel együtt a 180 milliárdos adósság is átkerül az államhoz, ezek rendezéséről tárgyalásokat kezdenek a bankokkal.

A jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn állapodott meg a 19 megyei közgyűlési elnökkel arról, hogy az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. Ezek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a bankokkal. A kormányfő az egységes fellépés remélt előnyéről azt mondta, úgy vélik, hogy ha az állam tárgyal, jobb feltételekkel tudják megoldani a kezelhetetlenné vált adósság sorsát, mintha ezeket a tárgyalásokat 19 megye széttagoltan folytatná. Szerinte ugyanakkor a magyar bankrendszer vállára már sok terhet tettek, ezért óvatosan kell eljárniuk, a hitelintézetek szempontjait is figyelembe kell venniük, hiszen a gazdaság finanszírozásához hitelre és így bankokra is szükség van.

 

A megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősszel beterjesztik, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek. A kormányfő szerint a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vételéről szóló döntéssel egy húsz évvel ezelőtti, a rendszerváltáskor elkövetett hibát javítottak ki, és minden remény megvan arra, hogy a központi gazdálkodással a kincstár az adósság újratermelődését meg tudja akadályozni. Eddig az embereknek nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtó intézmények fenntartásáért felelős megyék kevesebb pénzt kaptak, mint amennyi a feladataik ellátásához kellett volna, a megyei közgyűlések emiatt "nyakig eladósodtak"; a megállapodás felszámolja ezt a tarthatatlan helyzetet, érvelt a rendszerváltáskor kialakított közigazgatási és kormányzati intézményrendszert átszervező, több mint féléves tárgyalássorozat eredményeként létrejött egyezség mellett Orbán Viktor. Szerinte a megyei önkormányzatok az adósságcsapdából kiszabadulva erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd.

 

Az átszervezés szükségességét alátámasztó okként sorakoztatta fel a miniszterelnök azt is, hogy a jelenlegi rendszerben jelentős színvonalbeli különbségek alakultak ki az egyes megyék között a szolgáltatások tekintetében. Hozzátette, hogy a megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője bizonytalan volt. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, nem könnyű szívvel hozták meg a felek ezt a döntést, amely mögött különböző érdekek és egyéni sorsok állnak, de szükség volt a megállapodásra, amely annyit ér majd, amilyen tartalommal megtöltik. A részletekről - mint jelezte - még sok tárgyalásra lesz szükség. Szabó Erika területi közigazgatásért választásokért felelős államtitkár augusztus végén azt mondta, hogy a tervek szerint több mint 740, állami feladatokat ellátó, megyei önkormányzati intézmény kerül vissza az adósságállományával együtt állami kezelésbe a kormányhivatalokon keresztül.

 

Szabó Erika akkor azt mondta, hogy az előzetes adatok alapján 34 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény kerülhet a kormányhivatalokon keresztül állami kezelésbe. Azt is elmondta, hogy akik a megyei önkormányzatoknál az említett intézmények működtetésével, irányításával foglalkoznak, átkerülnek a megyei kormányhivatalokhoz.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Marina Life

Mura utca 2.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Lőportár u. 9.

Lőportár u. 9.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

KÖVESS MINKET









Lakás kereső