Business Superbrands díjat nyert a Kinnarps

Idén harmadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik minket, a Kinnarps Hungary Kft.-t találtak érdemesnek arra, hogy egy évig viselhessük a Business Superbrands 2010 megkülönböztető jelzést.

"Nagy elismerés számunkra hogy 2010-ben a KINNARPS, mint Kinnarps Hungary Kft. elnyerte a Business Superbrands díjat Magyarországon. Hisszük, hogy mindez az elmúlt tíz év eredményeinek és az általunk képviselt értékek következetes képviseletének köszönhető.”- mondta Istiván Rita, a Kinnarps Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Magyarországon hat éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki. A KINNARPS márka a szakmai és üzleti tekintetben is megfelelt a feltételeknek, így került ki a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listából, amelybe egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.


Lakás és lakópark ajánló

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Völgy Liget

Völgy utca 10.

Fagyöngy Lakópark

Valéria utca 13

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső