Csipak: A Zeppelin meg fog épülni

Legfeljebb néhány hónapos csúszást okozhat az Új Városközpont beruházásának az, hogy a KÖH állásfoglalása nyomán az V. kerületi önkormányzat nem adta ki a bontási engedélyt a Bécsi utca három épületére. Csipak Péter, beruházó cég vezetője az Indexnek azt mondta, a döntés a legkevésbé sem azt jelenti, hogy letettek volna a Zeppelin-projekt megépítéséről.

Csipak leszögezte: az Új Városközpont projekt továbbra is élvezi az V. kerületi önkormányzat támogatását.

Az Új Városközpont, tetején a Zeppelin-hotellel meg fog valósulni – mondta az Indexnek Csipak Péter, a Csipak Acquisitons Zrt. tulajdonosa. A vállalkozó szerint az, hogy cége egyelőre nem kapta meg a tervezett épületegyüttes helyén álló ingatlanok bontási engedélyét, nem okoz különösebb változást a projektben.

A cég, az V. kerületi önkormányzat javaslatát követve elkészíti a részletes terveket, és a bontási kérelmet pedig a későbbiekben nyújtja be. Csipak szerint ez a menetrend-változás legfeljebb néhány hónapos csúszást okozhat az eredeti tervekben. Az eredeti elképzelések szerint a bontási munkálatok már januárban elkezdődtek volna.
hirdetés

A vállalkozó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a KÖH december 29-én kiadott előzetes szakhatósági állásfoglalásával, amely nem javasolta a Bécsi utca három szóban forgó épületének lebontását. Csipak leszögezte: véleménye szerint a KÖH mostani döntése homlokegyenest ellentmond a 2008-ban módosított Kerület Szabályozási Terv (KSZT)-hez ugyanezen hivatal által kiadott szakhatósági állásfoglalásnak. Az V. kerület szabályozási terve 2008 decemberében vált hatályossá, és azóta is hatályban van. A KSZT szerint a három Bécsi utcai ingatlanból kettő bontható. A harmadik, Bécsi utca 10. szám alatti ingatlan pedig a fővárosi védettség megszűnését követően azóta vált bonthatóvá. Csipak cége 2008-ban módosított KSZT alapján kezdte el az Új Városközpont koncepció terveinek elkészítését, abban a tudatban, hogy az épületek nem állnak műemléki védettség alatt, azaz elbonthatóak, és a projekt megvalósítható. Csipak szerint ebben megerősítette őt a 2010. XI. 11.-én a kézhez vett jogerős elvi építési engedély, mely egyértelműen tisztázta a három meglévő ingatlan helyén megépíthető Új Városközpont paramétereit, és azt hogy megépítéséhez a meglévő épületek bontása szükséges.

A Csipak Acquisitons Zrt. visszavonja a bontási engedélyre vonatkozó kérelmét, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a KÖH úgy adta ki előzetes szakhatósági állásfoglalását, hogy még nem állt rendelkezésre az - egyébként jogszabályokban előírt és a beruházó, illetve a kérelmező által elkészítendő értéktanulmány. Az értéktanulmány elkészültét követően Csipakék párbeszédet kezdeményeznek a KÖH-el, annak érdekében, hogy az általuk ismertetett tények birtokában szemléltessék a hatályban lévő KSZT és az előzetes szakhatósági állásfoglalás közti ellentmondást, illetve megpróbálják azt feloldani.

Forrás: Index

Lakás és lakópark ajánló

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Westfalia

Lőportár utca 1.

Danubio

Vizafogó utca

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

Bakony-kert

József Attila utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső