Erőteljes fellépés egy ingatag piacon

A magyar gazdaság, azon belül is különösen az ingatlanszektor egy éve megfeszített erővel küzd a talpon maradásért. A hazai és gazdasági válság özönvizében a BBR a Noé bárkája.

A legerősebb ingatlanfejlesztőket tömörítő szövetség új projektátadásokat jelentett be, és töretlenül hisz Budapest külföldi megjelenésének erősítésében, ami továbbra is csak összefogással érhető el - hangzott el a BBR sajtótájékoztatóján szerdán.

Ikvai-Szabó Imre az esemény köszöntőjében a partneri viszonyt hangsúlyozta : "A befektetés-ösztönzés a főváros, az állam és az ingatlanfejlesztők összefogásánál kezdődik" - mondta el Budapest főpolgármester-helyettese. "Ezért kezdeményeztük a főváros fejlesztésében meghatározó szerepet játszó befektetők partnerségét az augusztusban megalakított Város- és Ingatlanfejlesztői Fórummal, és ezért támogatjuk a magánkezdeményezésként indult BBR-együttműködést is. Ebben az együttműködésben pont háromszorosan vagyunk erősebbek, mint, ha egyedül lennénk" - tette hozzá.

"Alapvetően azért kiemelt fontosságú szoros kapcsolatot fenntartani az ingatlanfejlesztőkkel, mert ha egy komoly befektető,  például a BP Magyarországra jön, elsőosztályú irodaházat keres. Ha ilyet nem tudunk kínálni, elveszítjük a potenciális befektetőt" - emlékeztetett Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója. A magyar befektetésösztönzésért felelős ügynökség az év első fél évében  közel 70 milliárd forint értékben jelentett be beruházást Magyarországon. A beruházások által közel hatezer új munkahely jön létre. Olyan cégek döntöttek a magyarországi bővítés mellett, mint a Vodafone, az IBM vagy az Infineon, és olyan új beruházások szavaztak bizalmat Magyarországnak, mint a BP, amely több mint ezer fős beruházást hajt végre.

Dr. Takács Ernő, a Budapest Business Region alelnöke, a Talentis Group elnök-vezérigazgatója a válság egyéves évfordulója kapcsán helyzetképet adott a régióról, az ingatlanpiacról, és beszámolt a klaszter eredményeiről is.  Meglátása szerint a gazdasági válság hatásait 2011-ig még biztosan érezni fogja a szektor, és több nagy lépést kell még tenni ahhoz, hogy az országot fenntartható gazdasági növekedési pályára helyezzük.

A BBR ebben a folyamatban úgy vesz részt, mint Noé bárkája a válság özönvizében: a BBR a legerősebb és legnagyobb ingatlanfejlesztőket tömörítő szövetkezet. A siker lehetősége a szövetségben és az összefogásban, valamint a partnerek tőkeerejében rejlik. "Az ingatlanszektor válságban van, de a BBR nincs válságban. Talán akkor sem mondunk nagyot, ha azt állítjuk: a BBR a sikeres projektek szövetsége. Mi a legsötétebb időszakban is terv szerint épülő,  átadás előtt álló és átadott projektekről tudunk beszámolni" - jelentette ki a BBR alelnöke.

Herceghalomban 2009. szeptember 30-án átadják a Talentis Program első ütemének fejlesztéseit: a Talentis Business Parkot, az Abacus Business&Wellness Hotelt, a Vitalis Lakóparkot valamint az új szennyvíztisztító telepet. A Talentis program 20 év alatt 12 milliárd euróból 300 egyedi innovációs és technológiai fejlesztési projektet valósít meg. A TóPARK induló szakaszában pedig mintegy százezer négyzetméter fejlesztés kerül átadásra 2010. októberében. A nemzetközi tulajdonosi csoport az első ütem készültsége és közel 50 százalékos bérbeadottsága kapcsán, a közelmúltban 20 millió svájci frank összegű tőkét folyósított a következő ütemek előkészítésére, többek között a TóPARK Shopping Mall, további irodaházak és az EXPO projekt számára.

A BBR látja ugyanakkor a jelenlegi helyzet súlyosságát is. A 2009 első felében átadott bruttó 86.800 négyzetméter irodaingatlan például 54%-a még üresen áll. Az ipari ingatlanok esetében is hasonló a helyzet: a 126 ezer négyzetméternyi átadott területből ma mintegy 70 ezer négyzetméter kihasználatlan. Az ipari és irodai ingatlanok bérleti díjai pedig a következő évben tovább csökkenhetnek. A nagyberuházások többségének komoly gondot okoz a projektfinanszírozás. Ennek jelenleg a leghatékonyabb ellenszere a külföldiek magyarországi befektetéseinek ösztönzése lehet.

Ennek alapja a személyes kapcsolatokban rejlik. "A válság bebizonyította, hogy személyes kapcsolatokon keresztül lehet a bizalmat visszaszerezni. A mai esemény is ezt demonstrálja, és ezért megyünk ki a vásárokra" - mondta el az alelnök.

Dr. Takács Ernő régiós válságértékelésében rámutatott, hogy súlyos problémát jelent a szektor rövid távú, kampányszerű gondolkodása. "A lufit lehet fújni, de előbb-utóbb ki fog pukkadni. A túlélés nem stratégia, nem elég Budapestnek" - hangsúlyozta a BBR alelnöke. A régiós versenyképesség előfeltétele egy hosszú távú stratégia meghatározása, és végigvitele. A BBR éppen ezért hosszú távon tervez. Budapest transznacionális központként, mint a Duna Fővárosa fogja Közép-Kelet Európában elősegíteni Európa keleti és nyugati felének szervesülését.

Dr. Takács Ernő hangsúlyozta: egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hogy a városfejlesztésben az üzleti élet is szerepet vállaljon: "a Lánchíd is üzleti vállalkozás keretében valósult meg. Várost fejleszteni üzleti vállalkozásként nem kapitalista találmány." - tette hozzá.

Orbán Gergely, a Budapest Business Region klasztermenedzsere emellett a müncheni stand prezentációja kapcsán elmondta: a BBR október elején immár másodszor jelenik meg Európa egyik legrangosabb ingatlanpiaci kiállításán, a müncheni Expo Realon. Az esemény mérföldkő a Budapest-régió üzleti kulcsszereplőit tömörítő szervezet életében: tavaly éppen az Expo Real keretében lépett először a széles nyilvánosság elé, mégpedig olyan hiánypótló kezdeményezésként, amely mindaddig ismeretlen volt Magyarországon.

A 2009-es Expo Real mérföldkőnek számít a BBR klaszter számára atekintetben is, hogy egyetlen év alatt csatlakoztak hozzá a régió legfontosabb ingatlanpiaci szereplői: a tavaly hat taggal induló szervezet ma már huszonnyolc tagot számlál, és míg a 2008-as Expo Realon az ITD Hungary, a Studio Metropolitana és a TriGranit mellett külön standon képviselte Magyarországot, idén már közös standot állít az időközben klasztertaggá vált ITD Hungary-vel és a Studio Metropolitanával, és a kiállításon együttműködik a TriGranittal, amely szintén csatlakozott a szervezethez.

Az idei Expo Real Budapest-standján az ITD Hungary és a Studio Metropolitana mellett a BBR stand kiállítói a DunaCity, a Duna Spirit, a TóPARK, a Talentis Csoport, és a Jádi Németh Ügyvédi Iroda klasztertagok lesznek. A stand kommunikációs fókuszában továbbra is az innováció, valamint a válság hatása áll majd, a sikeres projektek bemutatása és a BBR brand építése mellett.

"A gazdasági válság nyomán bizonytalanná vált fundamentumokra a BBR a marketingkommunikáció erősítésével reagál: ebben a piaci helyzetben, amikor a szubjektív benyomás szerepe felértékelődött, minden eddiginél fontosabb, hogy a régió legjobb lehetőségeivel jelenjen meg a nemzetközi befektetők előtt" - hangsúlyozta Orbán Gergely.

A régió előnyeit a kiállításon egy közel 100 négyzetméteres standon mutatja be a BBR. A látogatóknak egy hat négyzetméteres plazmafalon mutatják majd be a kiállításra készített Get engaged! imidzsfilmet. A kiállításokon szokványosnak számító standkoncepciótól elrugaszkodva az idei Budapest-stand emeletes lesz. A stand megjelenése a magyar találmányok messzire nyúló hagyományára és továbbélésére építve a BBR brand lényegeként az innovációt emeli ki. A világszerte ismert magyar találmányok mellett a BBR rámutat a magyar innováció jelenlegi eredményeire is. A Rubik-gömb mellett kiemelt hazai innovációként jelenik meg a standon a Litracon üvegbeton is, melyet maga a feltaláló, Losonczi Áron ismertet az érdeklődőkkel.
Forrás: AERA

Lakás és lakópark ajánló

Ha11er

Haller utca 11.

Somfa Liget

Makk utca 3.

Corner 21

Béke utca 29

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

Frangipani24

Frangepán utca 24.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső