Háromszor annyi új iroda, mint tavaly

Idén háromszor annyi irodaépületet adnak át Budapesten, mint tavaly, mondta el az InfoRádiónak az amerikai Richard Ellis ingatlancég budapesti irodájának vezetője.

Idén háromszor annyi irodaépületet adnak át Budapesten, mint tavaly, mondta el az InfoRádiónak az amerikai Richard Ellis ingatlancég budapesti irodájának vezetője. Közép-Kelet-Európából viszont lassan keletebbre vonulnak az ingatlan-befektetők, a nagyobb haszon reményében. Tavaly 71 ezer 304 négyzetméter irodaépületet adtak át a fővárosban, idén több mint 200 ezret fognak. A kereslet folyamatosan emelkedik az új létesítmények iránt. Egyrészt megjelentek új vállalatok az országban, de a régóta itt lévők is egyre szívesebben költöznek a régi épületekből a modern, magasabb kategóriájú irodaépületekbe. Egyre több ügyfélközpontot költöztetnek Magyarországra a nyugat-európai országokból. Itt ugyanis olcsóbb a jól képzett munkaerő, mint Nagy-Britanniában, vagy Franciaországban. Ezek a létesítmények pedig nagy teret igényelnek. Az elemzők szerint elképzelhető, hogy a jövőben a tőlünk keletre lévő országok ingatlanpiaca fejlődhet jobban. Bár itt még mindig kockázatosabb befektetni, mint például Magyarországon, a vállalatok viszont sokkal nagyobb haszonra számítanak.
Forrás: Inforádió

Lakás és lakópark ajánló

Frangipani24

Frangepán utca 24.

Danubio

Vizafogó utca

Bakony-kert

József Attila utca

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Csalogány 43

Csalogány utca 43

KÖVESS MINKET









Lakás kereső