Heteken belül befejezik a Konzum rekonstrukcióját

Javában zajlanak az egymilliárdos felújítási munkálatok a Konzum irodaházban, ahol a közművek, a belső tér és a homlokzat teljes rekonstrukciója mellett új irodahelyiségeket alakítanak ki. A kivitelezők várhatóan december közepére teljesen befejezik a létesítmény átalakítását.

Már nem kell sokáig nézniük a belvárosban sétálóknak a felállványozott és a védőháló által eltakart Konzum Áruház irodarészlegét, ugyanis az áprilisban indult felújítás hamarosan befejeződik. Várhatóan december közepére ér véget teljes rekostrukció, melynek keretében kicserélték a 80-as években épült objektum elavult villanyrendszerét és gépészetét is. A beruházás során új nyílászárók kerültek az épületbe és a homlokzat is új színben pompázik. Az átalakítással a teljes közmű rendszert modernizálták és a szabályoknak megfelelően építették ki. A szolgáltatások is átalakulnak: a Konzum Zrt. száz százalékos tulajdonában lévő irodaház vezetése más funkciókat is szán a belvárosi épületegyüttesnek. Az átalakulás után az 5600 négyzetméteren elférnek üzletek, lesz ügyfélszolgálat és orvosi rendelő, sőt egy konferenciaközpontot is igénybe vehetnek a gazdasági élet szereplői. Fischer János vezérigazgató a Pécsi Napilapnak elmondta, hogy jelenleg a külső és belső felújítás is a végső stádiumban van, azok egyszerre zajlanak: a napokban a bejárati részt, a fogadótermet alakítják ki, a nyílászárók pedig már a helyükön vannak. Az irodák kialakítása Pedig már befejeződött. A kihasználtság az igazgató szerint jól alakul, hiszen már most a rekonstrukció alatt is az irodák több mint hatvan százalékát lekötötték. Fischer reményét fejezte ki, hogy a jelenleg tárgyalás alatt helyiségek jó része is elkel az átadásig. Ha minden jól megy így decemberre már nyolcvan százalék fölé kúszhat a létesítmény kapacitáskihasználása.
Forrás: www.irodahaz.info

Lakás és lakópark ajánló

Allure Residence Budapest

Vágóhíd utca 3.

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Somfa Liget

Makk utca 3.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Kartács Park

Kartács utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső