Ingatlanadót javasol Brüsszel Magyarországnak

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a környezetvédelem és a vagyonadó területén lenne lehetőség, ezen belül is az ingatlanadó esetében, ahol elmarad Magyarország az uniós gyakorlattól – írja a Privátbankár.hu.

Környezetvédelmi adóból vagy vagyonadóból kellene finanszírozni a bérterhek mérséklését, állítják – írja a Privátbankár az Európai Bizottság nemrég megjelent tanulmányára hivatkozva. Az uniós szakértők szerint a célzott járulékcsökkentés, az új vállalati adók bevezetése, valamint a fogyasztási adók emelése illeszkedik az uniós gyakorlathoz, a válság terheit azonban a magyar gyakorlattal szemben máshol sokkal inkább a magasabb jövedelműek viselik.

A nemzetközi összehasonlító elemzés szerzői Magyarország esetében arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben a fogyasztási adó nagysága messze meghaladja az uniós átlagot, addig a környezetvédelmi adók területén lenne még lehetőség további adóemelésre, és különösen igaz ez a vagyonadókra is. Miközben ugyanis az ilyen típusú bevételek GDP-arányos nagysága az Európai Unióban átlagosan 2,1 százalék, addig hazánkban ez nagyjából a fele. Ezen belül pedig az ingatlanadó esetében még inkább elmarad hazánk az uniós gyakorlattól.

Forrás: Privátbankár

Lakás és lakópark ajánló

Spanyolkert

Semmelweis utca

Gergely Garden

Gergely utca 75.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Duna Terasz Premium

Úszódaru utca 14.

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Ha11er

Haller utca 11.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső