Irodaház a Volga szálló oldalában

Első magyarországi beruházását építteti az Osztrák Nemzeti Bank fejlesztő társasága, az IG Immobilien. A Váci 33. szellemes névre keresztelt irodaház nettó 12 500 négyzetméternyi felületet kínál ez év szeptemberi-októberi átadással.

Újabb nagy irodaház készül a Váci úti „folyosón”. Több mint egy éve óta épül a Váci 33. office center, meglepő módon a Váci út 33. szám alatt. A háznak - amelyet 2007 harmadik negyedévében készülnek átadni - a legnagyobb előnye nyilvánvalóan a helyszín, a Dózsa György út és Váci út sarka, a legendás hírű néhai Volga szálló oldalában. A telket évekkel ezelőtt vásárolta a holland Vavaren Nederlands B.V. magyarországi társa az önkormányzattól. Ezt követően a hollandok az egész projektet (lényegében a projektcéget, a Váci 33. Kft.-t), az építési engedélyt, ütemezett fizetési kondíciókkal együtt megvásárolták, majd később eladták az IG Immobiliennek. Ez utóbbi az osztrák nemzeti bank fejlesztő társasága. A házat átadás után az „önállóság” jellemzi majd, nem zártsorú ugyanis. Alakja felülről nagy E-betűt formáz, és annak érdekében, hogy az E alsó száránál ne sarkosan záródjon, üvegfalat húznak fel elé. Valamennyi szinten lesz terasz, a felsőkön nagyobb zöldterület. A központ előtt viszont csupán kisebb, nagyjából félezer négyzetméternyi zöld lesz egy, ugyancsak kicsi vízfelülettel. Megközelítőleg 25 milliárd forintba kerül a beruházás.A bérleti díjak 14-16 euró között szóródnak majd, tehát az A kategóriás épületek között a középszintet képviselik.
Forrás: Ingatlan és Befektetés

Lakás és lakópark ajánló

Danubio

Vizafogó utca

Erkel Residences

Erkel utca 18.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Amphora Ház

Lenhossék utca 30.

Miller Residence

Miller János utca

Petneház Társasház

Petneházy utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső