
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Közel egymillióan vannak hitelcsapdában
Az emberek pénzügyi kiszolgáltatottsága nem csak az egyén gondja, hiszen az ország pénzügyi, gazdasági helyzete nem tud jobb lenni a polgárok pénzügyi, gazdasági helyzeténél - mondta Domokos László. Hozzátette: ez a pénzügyi válság tapasztalata is; akik azt hitték, hogy a pénz olyan, mint a levegő, és bárki hozzá tud férni ingyen, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A hitelbőség öt évig volt jelen az országban, s ennek végeredménye az, hogy ma közel egymillió ember a hitelfelvétel csapdájában vergődik. "Mindannyian, egyenként hozzá tudunk járulni tehát az ország gazdasági helyzetének javulásához vagy romlásához, attól függően, hogy jó következtetéseket vonunk-e le a válságból, és el tudjuk-e kerülni a kockázatokat" - összegzett az ÁSZ elnöke.
A pénzügyi kultúra fejlesztésére és a pénzügyi ismeretek népszerűsítésére alakult Econventio egyesület hagyományos nyári középiskolás táborába a résztvevőket az egyesület pénzügyi tesztjét kitöltő 12 ezer diák közül választották ki, a hálózathoz tartozó 142 iskola közül öt intézmény küldhetett Alsóörsre hatfős csapatokat. A hatnapos táborban a középiskolások betekintést nyernek szakmai előadásokon keresztül a pénzügyi ismeretek világába: így például a különböző pénzügyi és banki műveletekkel, rendszerekkel, továbbá az adózással ismerkedhetnek meg a szabadidős programok mellett.
- Most vegyél lakást? - A szakértők megmondják!
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Hol csökkentik az iparűzési adó?
- Megkezdte működését az Aegon Lakástakarék Zrt.
- Fontos határidő közeleg a NAV-nál
- Hat magyar cég a Deloitte rangsorába került
- Jelentősen erősödhet a kkv-k bankok közötti mobilitása
- Nagyot nőtt a GDP
- A járműipar segítette a külkereskedelmi többletet
- Felavatták az Egis 4,6 milliárd forintos beruházását
Módosul a földhasználati jog szabályozása
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?