Másfél millióan kapnak értesítést a NAV-tól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést - közölte az adóhivatal.

Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. Késedelmipótlék-értesítőt pedig csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesítette. A NAV mindkét esetben az adófolyószámla 2012. december 31-ei állapotát veszi alapul.

 

Felhívták a figyelmet arra, hogy a bevallásukat elektronikusan beküldők nem kapnak postai értesítést esetleges tartozásukról, vagy túlfizetésükről. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően, a netes felületen folyamatosan nyomon követhetik folyószámlájuk alakulását. Augusztus elejétől pedig már megtekinthetik az előző évre vonatkozó késedelmipótlék-levezetésüket is.

 

A NAV azt javasolja, hogy a folyószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt átvétele után mindenki hasonlítsa össze a saját nyilvántartása adataival, aki eltérést tapasztal, észrevételt tehet az ügyfélszolgálatokon, telefonon és írásban - olvasható a NAV közleményében.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Petneház Társasház

Petneházy utca

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső