Megszűnik a Budai Skála

Ünnepélyes keretek között eltávolítják ma a Budai Skála épületének homlokzatáról az áruház emblémáját, ezzel kezdetét veszi Újbuda központjának korszerűsítése. Az eseményen jelen lesz Komjáti Ági, a Skála egykori háziasszonya, aki feleleveníti az áruház 30-éves történetét.

Az épülő épületegyüttest Elekes András, a beruházó ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója mutatja be. Újbuda újjászületéséről pedig Molnár Gyula polgármester tájékoztatja a résztvevőket. Az áruházban július 7-én bezárt az utolsó ott található bolt, a Kaiser's szupermarket, ezzel megkezdődhetett a Budai Skála bontása, amely előreláthatólag 3 hónapig tart. Elekes András korábban az MTI-vel közölte, hogy a Budai Skála helyén megvalósuló városközpont és a lakóépületek tervezése az engedélyezési fázisnál tart, a kereskedelmi, iroda- és szórakoztató központ nyitását 2009 tavaszára tervezik. Elekes András szerint a teljes befektetés várhatóan megközelíti a 35 milliárd forintot, beleértve az ingatlan vételárát is.
Forrás: Tőzsdefórum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Benczur 11

Benczúr utca 11

Spanyolkert

Semmelweis utca

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Kartács Park

Kartács utca

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső