Merre tovább svájci frank? Két lehetőség kínálkozik:

A Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint a svájci frank már 220 körüli árfolyama évekig maradhat. Az MNB adatai szerint utoljára 2008 októberében volt 160 forint, ezután folyamatosan emelkedett az árfolyam. 200 forint fölé 2009 februárjában ment, 215 forint volt a havi átlagos devizaárfolyam 2010 szeptemberében, 2011 júniusában pedig már 220 forint.

Sarkadi Szabó Kornél pénzpiaci elemző szerint, a görög mentőcsomag bár hozhat némi megnyugvást, de amíg uniós szinten nem oldják meg a problémát, amíg nem lesz valamiféle költségvetési harmonizáció Olaszország, Spanyolország és a periférikus államok esetében, addig mindig vissza fog térni a válság, és újabb és újabb hullámok jönnek. A szakember úgy véli két reményünk van arra, hogy a helyzet megváltozik:

 

Az egyik, hogy egy újabb válsághullámban kiderül, hogy a svájci gazdaság is törékeny, és a pénzügyi rendszere sem makulátlan. Ebben az esetben ugyanis megjelennek a piaci spekulánsok, és gyengíthetik a svájci frankot. Egy másik lehetséges segítség az elemző szerint az lenne, ha a svájci az európai jegybankkal karöltve azt mondaná, hogy átvált 100 milliárd nagyságrendű svájci frankot euróra - vagy fordítva. Ez ugyanis egyfajta fixálást jelentene a hiteleseknek, viszont erre egyelőre kevés az esély. A szakember elmondta: ezzel kapcsolatban eddig még nem látott sem próbálkozást, sem megnyilvánulást a felek részéről.
A kormány a devizahitelesek megmentésére létrehozott egy ötpontos mentőcsomagot, melynek egyik eleme az árfolyamrögzítés. A lakáshitelesek esetében 180 forinton lehet rögzíteni a svájci frank árfolyamát, a program megkezdésétől 2014. december 31-éig. A rögzítés miatt kialakult különbözet egy másik számlán gyűlik, amit a három év letelte után kamatostul vissza kell fizetni.

 

A Banki Hitel Károsultjainak Egyesületének főtitkára az IngatlanHírek.hu kérdésére elmondta, ha évekig  marad  a 200-220 forintos svájci frank, akkor érdemes árfolyamrögzítést választani azoknak, akiknek teljesen elfogytak már a tartalékai, és látja, hogy helyzete nem is fog változni. Lénárd Mariann egyben felhívta a figyelmet arra, hogy ez egyelőre még nem egy választható opció, várhatóan csak augusztus végétől, szeptember elejétől lehet majd árfolyamrögzítésért folyamodni. Ezzel viszont az a probléma, hogy sokan az iskolai időszak kezdete miatt nem tudják kifizetni a hitelt, és így elmaradásuk lesz épp a program kezdetére. Az árfolyamrögzítést viszont csak az választhatja, akinek nincs hátraléka. Ha van, abban az esetben törleszteni kell azt, és utána kérheti a rögzítést. A kormány ugyanakkor segítségként nemcsak ezt az opciót ajánlotta fel. Döntöttek a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról is, amely idén kétmilliárd forintért vásárol lakásokat a bajba jutott hiteleseknek. A főtitkár közölte, bár sokan várnak erre a lehetőségre, nem árt tudni, hogy ez a kétmilliárd forint nagyon kevés pénz. Ráadásul nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel sem, például az is feltétel, hogy az ingatlan árverezése sikertelen legyen.

 

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

Sasad Liget V-VI. ütem

Beregszász út 6/b

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

Tetris Ház

Mezőkövesd út 2

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső