Nemmel szavazott Tarlós a CET-ügyben

A műszaki teljesítésigazolás hiánya, valamint a követelésvásárlás mértéke miatt nem szavazta meg a CET-projektről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén - mondta Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön.

A testület zárt ülésen tárgyalta a mintegy 800 millió forintos kötelezettségvállalásról szóló javaslatot, és a szavazásánál a főpolgármester voksa híján nem lett meg a szükséges minősített többség. Tarlós István a tévéműsorban ezt azzal indokolta, hogy az ülés közben jutott tudomására néhány olyan információ a Közraktárakról szóló előterjesztés kapcsán, amelyek alapján úgy vélte, nem mehet át a javaslat.

A főpolgármester szavai szerint egyrészt nem történt meg a műszaki teljesítésigazolás, amelynek hiányában semmilyen számlát nem fizethet ki, másrészt jelezte: 95 százalékos áron nem enged követelésvásárlást a testületnek. Hozzátette, hogy a szavazás után frakciószünetet kért, és informálta a Fidesz-KDNP-s képviselőket az ügyről.

Az Index információi szerint az előterjesztés arról szól, hogy a fővárosi önkormányzat a generálkivitelezővel, a WHB cégcsoporttal külön egyezményt kötne, amelyben a főváros diszkontáltan megvenné a cég 2,8 millió eurós (mintegy 800 millió forintos) követelését, amivel a beruházó Porto tartozik a kivitelezőnek. Ezután a főváros ezt a megvett követelést beszámítaná a Portóval történő végső elszámolásba.


Lakás és lakópark ajánló

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

Waterfront City

Óbuda_Óváros

Pápay Park

Pápay István u. 5.

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Westfalia

Lőportár utca 1.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső