- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Pályázat egy új budapesti kongresszusi központ létrehozására
Egy több ezer ember befogadására alkalmas, fővárosi kongresszusi központ létrehozására írt ki egymilliárd forint összegű támogatási pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A Magyar Turizmus Zrt. elnöke az InfoRádióban azt mondta: egy legalább 8 ezer négyzetméteres létesítmény megépítésére lenne szükség. Niklai Ákos hozzátette, hogy jelenleg Budapesten nincs ekkora konferenciaközpont.
A szakember hangsúlyozta: a központ évi több 10 milliárd forintos adóbevételt hozhat az államnak, emellett pedig jelentős hasznot termelne és munkahelyeket teremtene a turisztikai ágazatban. A Világgazdaság úgy tudja: a kongesszusi központ felépítésére kiírt támogatási pályázatra március elsejéig lehet jelentkezni.

Forrás: Inforádió
Kapcsolódó hírek
- Jelentősen csökkent a készházgyártás
- Jóváhagyta az Apollo gumiabroncsgyárához nyújtandó támogatást az Európai Bizottság
- Elkelt a Green House
- Új tulajdonosa van a Párisi Udvarnak
- Optimista hangulatot mért az RICS
- Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Átadták a dán Lego új gyárát Nyíregyházán
- Kész az Eiffel Palace
- Építés helyett korszerűsítési hullám az irodapiacon