Rekonstrukció alatt a Lánchíd Palota

Év végére várható a Lánchíd lábánál fekvő luxus irodaháznak az átadása. A tervek szerint hat szinten nyolc kiemelt bérlő foglalhatja el az eredeti Ybl tervek alapján rekonstruált Lánchíd Palotát.

A Fő utcában található luxuspalota felújítási munkálatait előre láthatólag késő ősszel fejezik be, s decemberben már beköltözhetnek a 6500 négyzetméteres, világörökséggé nyilvánított épület bérlői. A kiegyezés korabeli épület szimbolikus jelentősséggel bír, hiszen itt van az a pont, ahonnan minden út távolságát számolják Magyarországon. Itt épült fel az első állandó Duna-híd, ami a polgárosodás felé vezető út első fontos állomását jelentette. Az Ybl Miklós által 1867-ben tervezett Lánchíd Palota volt az otthona a Lánchíd Társaságnak, de a kor elismert polgárai közül is sokan béreltek lakást az épület felső szintjén, köztük a nemzet mérnökének aposztrofált Reitter Ferenc, és Heinrich Nepomuki János doktor, a Rác-fürdő egykori tulajdonosa. Később a Budapest fejlődését irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsa költözött a neoreneszánsz épületbe. A maga korában modern és újszerű palota adott tehát otthont annak a szervezetnek, amely Budapest fejlesztéséért és minden építési tevékenységéért felelős volt. Egyébiránt ez az épület közvetlen szerepet játszott az akkoriban kialakuló budai és országos városközpont kikristályosodásában is, hiszen a második építmény volt a Lánc-híd közelében, ezáltal meghatározta az újonnan kialakuló, kitüntetett fontosságú közterület arculatát. Uralkodó alaprajzi elrendezésével mintát adott az azokban az években zajló budai Duna-parti beépítéseknek, s megszülettek a zártudvaros, udvari függőfolyosós épületek. Az évek során ugyan számos változás történt, ám az épület megannyi részlete tanúskodik az egykori pompáról, a jellegzetes kapualj, a dór oszlopokkal berendezett előcsarnok, illetve a főlépcső tágassága, öntöttvas oszlopai és lépcsőkorlátjai mutatják meg, milyen lehetett a Palota a kiegyezés idejében.
Forrás: www.irodahaz.info

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

Green Court Residences

Taksony utca 9.

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Foldana Family

Szent László út 47

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső