Sokat vesztett romániai telkein az Ablon csoport

Kevesebb mint felére csökkent a magyar Ablon ingatlanfejlesztő csoport által birtokolt bukaresti telkek értéke - derül ki a cég által készített jelentésből, amelyet csütörtökön a román Mediafax hírügynökség ismertetett.

A vállalat már 2009-ben leállította romániai beruházásait, miután a gazdasági válság következtében zuhanásnak indult a román ingatlanpiac. A cég által készített, a tavalyi évre vonatkozó felmérés szerint a bukaresti és a román főváros melletti Mogosoaian birtokolt telkek értéke 47 millió euróra csökkent a 2008 végén jegyzett 104 millió euróról.

 

A vállalat összesen 70 hektár területtel rendelkezik, amelyeken különböző ingatlanfejlesztési beruházásokat akar eszközölni. A vállalat legnagyobb beruházási terve egy irodaépület, amire a beruházó az eredeti tervek szerint 280 millió eurót költene.

 

Az Ablon Bukarestben egy 2 ezer lakásból álló lakóparkot is építeni akar. A mostani jelentés megerősíti, hogy az Ablon romániai fejlesztési tervei befagyasztva maradnak, amíg élénkülés nem tapasztalható az ingatlanpiacon.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Lelle Resort

Honvéd utca

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső