Soros az ingatlanadó mellett van

Ígéretesnek nevezte a kínai gazdaság átalakításának folyamatát, és egyebek mellett a kínai tőzsdék felélesztését, az ingatlanadó fokozatos bevezetését javasolta Soros György a magyar származású amerikai milliárdos, befektetési szakember.

Úgy vélte, hogy az új vezetés pénzügyi politikára vonatkozó kezdeti lépései igen biztatóak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az export és a beruházás által meghatározott eddigi gazdaságnövekedési modell gyakorlatát nem lesz könnyű felváltani a fogyasztás dominanciájának. A fogyasztás növelésével nem lesz kompenzálható az export és a beruházás lassuló növekedése, mivel ez utóbbiak kétharmadát teszik ki a gazdaságnak, emiatt a gazdasági növekedés üteme jelentősen lassabb lesz a mostaninál. Mint mondta, a kétszámjegyű növekedésnek Kína most kezdődő fejlődési szakaszában már búcsút mondhat.


   
Úgy vélte, hogy a működő modell eddig pozitív eredményeket hozott, és a kormány igen jelentős mértékben volt képes  tartalékokat, így külföldi devizatartalékot felhalmozni. Ez biztosítja az eszközöket a későbbi beavatkozásokhoz.


   
Úgy vélte, ha Kína 5-10 éven belül képes lesz a gazdasági modellváltásra, vagyis többet termel fogyasztásra, ez fellendítheti a kínai részvénypiac teljesítményét is, amely az elmúlt években alatta maradt a nemzetközieknek.


   
A fogyasztói igényeket kielégítő vállalkozások sikeréből az is következne, hogy a gazdaság nagyobb szelete kerülne a magánvállalkozások kezébe és azok nagyobb függetlenséget is élveznének az államtól. "Ez nagy előrelépést jelentene a gazdaság teljesítményében" - állapította meg.


   
Az ingatlanpiaci reformról szólva megjegyezte, hogy annak a gazdasági szerkezetváltás részének kell lennie. Szerinte egy sebezhető ágazatról van szó, mert a lakásvásárlás Kínában a takarékosság kedvelt formája, csakúgy, mint az arany, vagy a bankbetét.


   
A szakember ma kockázatos befektetésnek tartja az ingatlant, s álláspontja szerint a mai kínai helyzetre az ingatlanadó "nagyon hatásos" megoldást jelenthet.


   
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bevezetése csakis folyamatosan történhet, ésszerűen megválasztott mértékkel. Egy ijesztően nagy adó ugyanis a hirtelen túlkínálattal összeomlást idézhet elő a piacon.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Spanyolkert

Semmelweis utca

Unipark Buda

Bartók Béla út

Miller Residence

Miller János utca

Corner 21

Béke utca 29

Smart13

Szabolcs utca 24

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső