Szerdán elnökségi ülést tart a Ferencváros

A Ferencvárosi Torna Club rendkívüli elnökségi ülést tart szerdán 10 órától, amennyiben a kedden késő estig tartó tárgyalásokon sikerül megállapodni a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) az Üllői úti hat plusz két hektáros telek vagyonkezelői jogának értékesítéséről.

Horváth K. József, a Ferencváros kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy biztatóan alakulnak a két napja zajló tárgyalások. "Többet egyelőre nem szeretnék mondani. Biztató szakaszban már többször voltunk, talán ezúttal sikerül messzebbre jutni. Pénzügyi kérdésekről a Ferencváros részéről addig semmit nem kívánunk nyilatkozni, amíg nem születik írásos megállapodás a KVI-vel. Reméljük sikerül olyan stádiumba jutni a mai egyeztetés során, hogy nem kell elhalasztani a holnapra tervezett elnökségit és lesz miről tárgyalnia a testületnek." Az Üllői úti ingatlanra először tavaly novemberben írtak ki nyílt pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a KVI, a Nemzeti Sporthivatal (NSH) és a Sportfolió kht. részvételével. A Ferencváros április 6-án sajtótájékoztatót tartott, melyen Ináncsy Miklós klubelnök elmondta, szóban minden részletben megállapodtak egy zárt pályázat kiírásáról, melyben az egyesület lejjebb adja igényeit és többek között már nem ragaszkodik egy új stadion felépítéséhez. Az írásbeli megállapodás azonban más feltételeket tartalmazott, melyeket a Ferencváros nem fogadhatott el.
Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Petneház Társasház

Petneházy utca

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Marina Life

Mura utca 2.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső