
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Több építési szabályt is módosított a kormány
Az építésfelügyeleti bírságról szóló kormányrendelet módosítása több bírság felső határát is csökkentette. Például a műszaki ellenőr alkalmazásának a mellőzése eddig legfeljebb 1 millió forintjába került az építtetőnek, januártól viszont csak 500 ezer forint a maximális bírság.
A nem megfelelő jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőr után jelenleg az építtető legfeljebb 500 ezer forint bírságot fizet, és ugyanez a maximális bírság sújtja magát a műszaki ellenőrt is. A módosítás után az építtetőnél 150 ezer forintnál megáll a bírság, viszont az ellenőr továbbra is 500 ezer forintig bírságolható.Maga a bírságszámítás módja is változik.
Jelenleg az építmény értéket kell megszorozni a megadott (tört)számmal, és a végeredmény adja ki a bírságot, amit behatárol a maximális összeg. Az új szabályok szerint lesz egy alapbírság - ez a példában említett esetekben 100-100 ezer forint - és hozzáadódik az építmény értéke szerint bírság. A kettő együttes összegére vonatkozik a már említett felső bírságösszeg.
A kormány korábban már döntött arról, hogy jövő év közepétől a nagyobb épületeknél műszaki ellenőr csak mérnök lehet, a kisebb építkezéseknél viszont elegendő a középfokú végzettség is. Most a kormány úgy döntött, hogy a jövő év július 1. előtt - a középfokú végzettségűeknek - kiadott jogosultságok tovább élnek. AZ építésügyi-műszaki tervtanácsról szóló rendelet úgy módosult, hogy az állami főépítész a világörökségi területeken tájegységi tervtanácsokat működtethet.A kormányrendelet számos apró szabályt tartalmaz még, így például a kinevezett főépítész legfeljebb 6 hónapig töltheti be pozícióját főépítészi vizsga nélkül. Az országos főépítész feladata a főépítészi vizsga megszervezése.
- Mi történik a lakáspiacon?
- Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra
- Jó sok ingatlant kaptak az önkormányzatok
- Mi várható jövőre az ingatlanpiacon?
- Továbbra is élénk a bevásárlóköpont fejlesztések piaca Közép-Európában
- Mikor lehet ingatlanépítésre költeni a növekedési hitelprogramból?
- Változások a szocpol és a lakástakarék rendeleténél
- Rákaptak a befektetők az ingatlanalapokra
- Építőanyag-adománybankot hoznak létre
- Megkezdte működését az Aegon Lakástakarék Zrt.
Krisztina Palace új bérlői
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?