Újabb tévedés az MTV székházbérlettel kapcsolatban

A Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég tegnap délután hivatalos levelet juttatott el az MTV új gyártóbázisát létrehozó és üzemeltetető Millenniumi Médiához.

Melyben kijelenti, hogy a Colliers International az új MTV székházra vonatkozóan semmilyen tanulmányt nem készített, erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett. Korábban már kiderült, hogy az ÁSZ jelentésben szereplő, az MTV által eddig kifizetettként feltüntetett bérleti díj milliárdos nagyságrendben tér el a valós összegtől.

 

Újabb tévedésre derült fény az MNV Zrt. 2009-es működésére vonatkozó ÁSZ jelentésben. A Colliers International tegnap hivatalos levélben közölte, hogy a jelentés MTV székházra vonatkozó megállapításai és a Colliers International között semmilyen összefüggés nem áll fenn - szemben az ÁSZ-jelentésben foglaltakkal. A cég az új MTV székházra vonatkozóan semmilyen tanulmányt nem készített, erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett. A jelentés által idézett mondat, amely szerint „a nagy területű bérelt ingatlanok esetében ki lehetett volna használni a terület nagyságával arányosan csökkenthető bérleti díj konstrukcióját…” nem az MTV új gyártóbázisának épületeire vonatkozó megállapítás. .

 

Az MTV által kifizetett bérleti díjat illetően is valótlan adatokat publikált az ÁSZ-jelentés. Az MTV az új gyártóbázisáért 2007 és 2009 között 3,6 milliárd forint bérleti és üzemeltetési díjat fizetett (auditált adat), amely 5,1 milliárddal kevesebb, mint az ÁSZ által közölt, valamint a számításaiban figyelembe vett összeg..

 

A Jones Lang LaSalle nemzetközi ingatlan-tanácsadó véleménye értelmében az MTV bérleti díja teljes mértékben piackonform, az irodák bérleti díja a legalacsonyabbak közé tartozik a piacon, de az egyéb területek, úgymint a stúdiók, az archívum és raktárak bérleti díja is szokásos mértékű.


Lakás és lakópark ajánló

Citizen Park

Jász utca 34-42.

Lelle Resort

Honvéd utca

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Corner 21

Béke utca 29

Erkel Residences

Erkel utca 18.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső