Az év fogyasztóbarát biztosítója

Az idén először ítélte oda a Tetszett Kft. által felkért négytagú zsűri "Az év fogyasztóbarát biztosítója" címet, két további biztosító - az Allianz és a Generali-Providencia - pedig elismerő oklevelet kapott csütörtökön a budapesti díjátadón.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azért támogatta a díjat, mivel az odaítélés kritériumaiba beépültek azok a feltételek, amelyeket a PSZÁF is vizsgál - mondta Szász Károly, a felügyelet elnöke az átadón. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szintén a támogatók között volt, a nevében felszólalt Kerékgyártó Csaba főtitkárhelyettes remélte, hogy jövőre több biztosító pályázik a címre.

Idén 7 biztosító adott be pályázati anyagot, és a legjobb, valamint a legrosszabb között mindössze 15 százalék volt a különbség a kapott pontokban - jelentette be Siklósi Máté, a Tetszett Magyar Fogyasztóvédelmi Elégedettségi Monitor Kft. ügyvezetője. Az értékelés szempontjai között szerepelt az, hogy a biztosító miként építette be a fogyasztók jelzéseit a panaszkezelésbe és a közvetítők oktatásába, milyen a honlapja és a telefonos ügyfélszolgálata, illetve a panaszok mekkora hányada került a PSZÁF elé. A 4 tagú zsűriben két fogyasztóvédelmi társadalmi szervezet, a Corvinus Egyetem oktatója és a KPMG könyvvizsgáló munkatársa vett részt. Ki-ki külön értékelt, majd a rész-értékeket összegezték, a végső sorrend kialakításához.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Tópark

Sasbérc út 1.

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

Pacific Park

Angyalföldi út 19-23

Petneház Társasház

Petneházy utca

Loft Astoria

Múzeum Krt. 1/b

KÖVESS MINKET









Lakás kereső