
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Jelentős nyereséget produkált a Graphisoft Park
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bevételei 7,0 százalékkal 2,106 millió euróra nőttek a tavalyi bázisidőszakhoz képest. Az üzemi eredmény 17,0 százalékos növekedéssel 1,061 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában.
A Graphisoft Park 2012-ben 3,8 millió euró üzemi eredményre és 8,3 milliós bérleti díj bevételre számít. A nettó eredmény a tervek szerint 1,7 millió euró lesz – jegyzik meg a jelentésben.
A Graphisoft Parkban eddig elkészült és átadott 46 ezer négyzetméter bérbe adható iroda és laborterület kihasználtsága 87 százalékos volt az első negyedévben az egy évvel korábbi 84 százalékkal összevetve. A kihasználtság az elmúlt egy évben folyamatosan nőtt, ennek köszönhető a Graphisoft díjbevételeinek növekedése.
A működési költségek ezzel szemben 17 százalékkal, 134 ezer euróra csökkentek az előző évhez képest a szigorú költséggazdálkodás eredményeként.
A Graphisoft Park részvényeit a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik, a papír a hétfői kereskedést 0,20 százalékos csökkenéssel 1008 forinton zárta.
- Mi történik a lakáspiacon?
- Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra
- Jó sok ingatlant kaptak az önkormányzatok
- Mi várható jövőre az ingatlanpiacon?
- Továbbra is élénk a bevásárlóköpont fejlesztések piaca Közép-Európában
- Mikor lehet ingatlanépítésre költeni a növekedési hitelprogramból?
- Változások a szocpol és a lakástakarék rendeleténél
- Rákaptak a befektetők az ingatlanalapokra
- Építőanyag-adománybankot hoznak létre
- Megkezdte működését az Aegon Lakástakarék Zrt.
Mesterséges szigetre költöznek a fejlesztők
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?