Kkv finanszírozás: a kockázati tőke felértékelődik

A kis- és közepes vállalkozások számára a kockázati tőke bevonás egyre reálisabb finanszírozási alternatíva. Amíg a bankhitelek feltételei fokozatosan romlanak, és a tőzsdére lépés az intézményi befektetők forrásainak jelentős csökkenése, valamint a közepes kapitalizációjú cégekkel szembeni óvatossága miatt egyelőre kilátástalan, addig a kockázati tőke befektetések egyre népszerűbbek.

Nehéz helyzetben van az a kisebb, vagy közepes vállalkozás, amely a stagnáló gazdasági feltételek között úgy dönt, hogy előre menekül, és fejleszt, külföldi piacokat keres, mivel egyre nehezebben talál mindehhez forrást. A bankok – a hazai és nemzetközi makrogazdasági körülmények miatt – szelektíven helyezik ki pénzüket. Aki elkötelezné magát a tőzsdén keresztüli finanszírozás mellett, annak sincs könnyű dolga, ugyanis a szűkülő hazai intézményi befektetői kör elkölthető pénze - különösen részvény befektetésekre - jelentősen lecsökkent, és a nemzetközi intézményi befektetők kizárólag likvid papírokból vás& aacute;rolnak.  

„Míg egy éve is még reális volt egy közepes cég számára tőzsdén keresztül bevonni 1-2 milliárd forint tőkét, ma ennek az esélye nagyon kicsi. Az intézményi befektetők nem bíznak a kisebb cégek részvényeinek likviditásában, ezért a tőzsdén keresztül ma nagyon nehéz forráshoz jutni.” – hangsúlyozta Herczku György, a KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. vezetője. Hozzátette: A pénzintézeti szektorból leginkább az olyan strukturált termékek jelenthetnek megoldást, mint a faktoring, de egyre inkább felértékelődik az állami szerepvállalással elérhető mikrohitel, garancia, illetve a kockázati tőke szerepe is. A hazai kockázati tőkepiac a Jeremie a lapok beindulását követően 2011-ben régiós és európai viszonylatban kiemelkedően teljesített. 2011-ben a korai fázisú, azaz a kockázati tőke klasszikus funkcióját betöltő kockázati tőkebefektetések értékének GDP-hez viszonyított arányát tekintve az európai mezőnyben az előkelő 6. helyet foglalta el.

A kockázati tőke bevonása nehéz döntés egy cégalapító részéről, hiszen egy új tulajdonostárs jelenlétét kell elfogadnia, ugyanakkor ezzel olyan üzleti lehetőségekhez juthat, amellyel a cég fejlődését jelentősen meg tudja gyorsítani. A kockázati tőkebefektetők egyik legnagyobb előnye ugyanis, hogy kapcsolatrendszerükön keresztül hozzá tudják segíteni a cégeket új ügyfélkör eléréséhez, vagy a külföldi piacra lépéshez.

„Tapasztalataink szerint a nemzetközi kapcsolatrendszer, az üzletszerzés támogatása jóval nagyobb értéket tud teremteni hosszú távon a cégeknek, mint az az átmeneti tőke, ami a növekedést támogatja.” – tette hozzá KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. vezetője. Azoknak a kkv-knek, amelyek kockázati tőke bevonásával szeretnének pótlólagos forráshoz jutni, akkora összegben érdemes gondolkodniuk, ami elegendő ahhoz, hogy a befektetés megvalósulása után a cég a javuló cash-flowjából már önfenntartóvá tudjon válni. Ebből következik, hogy a befektetők elsősorban olyan cégeket keresnek, amelyek menedzsmentjében látják a potenciált az üzleti tervek megval&o acute;sításához. Egy befektetés sikere 5 százalékban függ ugyanis az ötlettől, illetve annak egyediségétől és 95 százalékban a kivitelezéstől.

„Sokan alábecsülik a menedzsment jelentőségét, de a kockázati tőke befektetők – a tapasztalatok szerint - elsősorban nem ötletekbe, hanem olyan menedzserekbe fektetnek, akik az ötletet üzletre tudják váltani.” – fejtette ki Herczku György. Az a típusú stratégiai gondolkodású menedzsment, amelynek világos képe van arról, hogy milyen céget szeretne építeni és hol szeretné látni cégét öt éven belül, még a kkv-k többségére nem jellemző. A cégek menedzsmentje nagyon jó az operatív ügyekben, gyorsan alkalmazkodik a változó körülményekhez, ám ezek gyakran háttérbe szorítják a stratégia véghezvitelét. Pedig ez a szemlé let elengedhetetlen ahhoz, hogy a kockázati tőkebefektetők által meghatározott relatív magas, éves 15-30 százalékos – hozamelvárást a cég teljesíteni tudja. A legtöbb befektetés azért nem jön létre, mert a kockázati tőkés nem látja biztosítottnak, hogy a menedzsment képes kialakítani és aztán az ő aktív részvételével megvalósítani a vállalat üzleti stratégiáját. Egy kockázati tőkebefektető viszont ebben is sokat tud segíteni a menedzsment számára.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Kartács Park

Kartács utca

Erkel Residences

Erkel utca 18.

Boróka Park

Vályogvető utca

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Fagyöngy Lakópark

Valéria utca 13

KÖVESS MINKET









Lakás kereső