Alig lehet már 25 millió forint alatt ingatlant venni Budapesten: felhajtják a befektetők az árakat

Pesten továbbra is kiegyenlített kereslet mutatkozik az értékesített lakások árának szempontjából, habár a 25 millió forint alatti ingatlanok aránya 13 százalékponttal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Budán most is – akárcsak októberben – a 900 ezer forint feletti négyzetméteráron értékesített lakások voltak többségben (37%). Igaz, a főváros agglomerációjában a tranzakciók nagy része 250 ezer forint alatti négyzetméteráron realizálódott, mégis az itt értékesített ingatlanok többsége minimum 50 millió forintba került.

A hitelpiacon az ingatlannal ellentétben emelkedés figyelhető meg a Duna House Pénzügyek adatai alapján. A jelzáloghitelek piacán a hitelközvetítő által becsült 115 milliárd forint az előző évhez képest 37%-kal magasabb, és az idei október piaci volumenénél is 7%-kal erősebb. Idén eddig közel 1 200 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott Magyarországon az MNB tényadatai és a Duna House utolsó két havi becslése alapján.

 

Pesten továbbra is kiegyenlített kereslet mutatkozik az értékesített lakások árának szempontjából, habár a 25 millió forint alatti ingatlanok aránya 13 százalékponttal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Budán most is – akárcsak októberben – a 900 ezer forint feletti négyzetméteráron értékesített lakások voltak többségben (37%). Igaz, a főváros agglomerációjában a tranzakciók nagy része 250 ezer forint alatti négyzetméteráron realizálódott, mégis az itt értékesített ingatlanok többsége minimum 50 millió forintba került. Az ősz végére normál szintre zárt vissza az ingatlanpiac. A Duna House becslése szerint 11 022 darab tranzakció realizálódott novemberben, amely a tavalyinál 3%-kal gyengébb, de a 2019-es adatnál 3,9%-kal aktívabb adásvételi aktivitást mutat. Hasonló tendenciát mutat a Keresletindex is, ami jelenleg 76 ponton áll: a tavalyihoz hasonló, 2019-hez viszonyítva viszont magasabb szintű keresletet jelez előre.

 

 „A panelekért keleten átlagosan 373, nyugaton 359 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként. Téglalakások esetében ez az összeg 426, illetve 423 ezer forint. A vidékiekhez képest a fővárosi lakások azonban 1,5-2-szer magasabb árakon keltek el novemberben is, Budához viszonyítva viszont még magasabb ez az arány. Angyalföld volt ismét a legnépszerűbb kerület a vevők körében, meglepetésre viszont Újbuda zárkózott fel a második helyre, míg Zugló csak a 3. lett vevői preferencia szempontjából.  „

 

   

Míg Budapesten a kiváló állapotú ingatlanokat keresték a vásárlók, addig vidéken sokkal nyitottabbak voltak a lakható és felújítandó lakások iránt. A fővárosban a legfőbb vevői motiváció a befektetési céllal történő vásárlás volt, átlagosan közel 47 millió forintot költöttek ilyen típusú ingatlanokra. Vidéken nem csak a befektetés, de a nagyobb ingatlanba költözés is motiválta a vevőket, ők átlagosan 21,5, illetve 44 millió forintért vásároltak lakást novemberben.

 

 Címlapkép: Getty Images  

 

 

     

  

Forrás: Pénzcentrum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Danubio

Vizafogó utca

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

Bauer Residence

Bauer Sándor u. 3.

Sasad Liget V-VI. ütem

Beregszász út 6/b

KÖVESS MINKET









Lakás kereső