Jövő szerdán tárgyalnak a devizahitel-szerződésekről

Jövő szerdai ülésén tárgyal a kormány a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről. A polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.

A tárca tudatta, vizsgálják, hogy a szerződéskötéskor fennállt körülmények alapvető megváltozására hivatkozva hogyan lehetne jogszabállyal átírni a bankokkal kötött szerződést. Ilyen - a szerződésmódosítást indokló - körülmény elsősorban az árfolyam-különbözet, hiszen nem róható fel az ügyfélnek, ha rajta kívül álló ok, például az árfolyam "elszaladása" miatt válik képtelenné tartozása fizetésére – írták válaszukban.

 

A KIM tájékoztatása szerint a jövő szerdai kormányülésen fogják tárgyalni a lehetséges megoldásokat, amelyek célja, hogy a gazdasági ésszerűség mentén minél több devizahitelesnek tudjon segítséget nyújtani a kabinet.

 

Hangsúlyozták: a hatályos Ptk. lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát. A jogalkotó ugyanis jogosult a fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha valamely körülmény szerződéskötés után beállt változása folytán a megállapodás változatlan tartalmú fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti – magyarázták, hozzátéve: a beavatkozás feltétele, hogy "a körülményváltozás túlmegy a normális változás kockázatán, és nem volt ésszerűen előre látható, továbbá, hogy a körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse".

 

Az Origo hírportál értesülései szerint "az árfolyam-különbözet megosztása vagy akár teljes elengedése" is szóba kerülhet azok között a megoldások között, amelyeket a devizahitelesek további megsegítése érdekében dolgozna ki a kormány a közeljövőben. A könnyítésre az Origo szerint több változatot visz a KIM a július 24-i kormányülésre: elképzelhető, hogy valamilyen arányban megosztják a hitelösszeg árfolyamváltozásból adódó különbözetét.

 

Csütörtöki számában a Magyar Nemzet - amely szintén beszámolt arról, hogy jövő szerdán kerülhetnek a kormány elé a megoldási javaslatok - arról írt, hogy egy árfolyamgáthoz hasonló rögzített árfolyam bevezetésével, vagy az árfolyam-különbözetből adódó többletköltségek mérséklésével - esetleg teljes elengedésével - is segítheti a kormány a devizahiteleseket.

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a Magyar Bankszövetséggel folyamatos az egyeztetés, és a tárgyalások érintik a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők körét is.

 

A devizahitelesek szerződéseinek módosításáról kedden beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV-ben. Mint mondta, a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Boróka Park

Vályogvető utca

My City Residence

Hunor utca

Frangipani24

Frangepán utca 24.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső