Több tényező befolyásolja az építőipar növekedését

Az építőipar dinamikus növekedését egyszerre több tényező is befolyásolja - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

 

KSH hétfőn kiadott jelentése szerint az építőipari termelés volumene tavaly 29,6 százalékkal haladta meg a 2016. évi alacsony bázist, amikor 18,8 százalékkal visszaesett az előző évihez képest.
    Pomázi Gyula kiemelte, hogy a bővülésben fontos szerepe van a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), az új építésű lakásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó (áfa) 5 százalékos értékének, valamint a bizalmi index javulásának is. Utóbbi összefügg az általános gazdasági helyzettel, és ezen keresztül jelentősen rányomja a bélyegét az egész ágazatra, illetve a mögötte húzódó építőanyag iparra is - tette hozzá.
    Megjegyezte, hogy elindultak azok a beruházások is, amelyek az elmúlt 2-3 évben a kis- és középvállalkozásoknál, nagyvállalatoknál elmaradtak. A kapacitásbővítő beruházásoknál sok olyan jellegű építmény és építményhez kapcsolódó egyéb más építőipari munkákat kívánó fejlesztést valósítanak meg, amely jelentősen dinamizálta az építőanyag piacot.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Pesti Ház - Átrium 2

Dévai utca 19

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

Lőportár u. 9.

Lőportár u. 9.

Unipark46

Hajdú utca 46

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Allure Residence Budapest

Vágóhíd utca 3.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső